Ceremóniamester - Master of ceremony

Gombos Dániel Ceremóniamester - Esküvők Magas Energiaszinten

A leggyakoribb esküvői bakik - 2. rész

2020. augusztus 28. 23:25 - Dániel Gombos

Legutóbb a zeneválasztásnál, illetve a hangerőnél hagytuk abba a bakigyűjteményt. A lista még közel sem ért véget, ezért folytatjuk. Arra azonban szeretnénk felhívni a figyelmet, amit az előző részben is elmondtunk, hogy nem minden a szigorú rend és feszes program, mindig kell helyet hagyni a spontaneitásnak, hiszen nem egy üzleti vacsora, hanem egy oldott, családi program megszervezése a cél

A ló másik oldalára sem tanácsos átesni, mikor a legénybúcsú másnapján tartott lagzin kiüti magát a vőlegény, vagy épp felháborodott idősek panaszkodnak az elviselhetetlen hangerőre, vagy az ülőhely hiányára, a gyerekek pedig nekilátnak hason fekve feltörölni a padlót és szálakra szedni a függönyöket, mert a szülők nem tudnak odafigyelni rájuk a félreeső asztaloknál, vagy épp az udvaron, amire nem látnak rá. Apróságok, mégis fontosak, ha tényleg önfeledt hangulatot szeretnétek teremteni.ceremoniamester_13_bakik2.jpg

Ültetési rend(etlenség), a menü buktatói

Aztán egy másik tipikus hiba lehet, hogyha az asztalokat, asztaltársaságokat úgy rendezzük el, hogy életkorban, családi, baráti kötelékek szempontjából nem passzolna igazán, nem tudnak szóba elegyedni egymással. De arra is gondolhatunk például, hogy senki ne üljön háttal, vagy a sarokban kirekesztve, és gigantikus asztaldíszek se takarják a kilátást előlük. Ezt már a helyszínválasztáskor tisztázhatjuk a rendezvényszervezőkkel, a tulajokkal.

Ha túl zsúfoltak a székek, és mindenkinek vigyázban kell ülni, hogy meg tudja enni a levesét, feszült hangulatot tud eredményezni, de az is, ha túl messze vannak, hiszen ez lehetetlenné teszi a meghitt beszélgetéseket. Az asztalnál elfogyasztott ételek is hozzájárulhatnak a jó hangulathoz, figyeljünk arra, hogy legyen elegendő mennyiségű étel, ital, és a menü összeállításánál ügyeljünk a leggyakoribb ételérzékenységekre, diétákra. Ha mindenkinek nem is tudunk megfelelni, az érintetteket előre értesítsük a menüről, ne ott derüljön ki, hogy éhes hassal ülik végig a rendezvényt.

Időbeosztás, műsorterv

Elkerülve, hogy a násznép egy része éjfél után elaludjon a székén a fáradtságtól, mert még mindig nem vágták fel a tortát nem csak kellemetlen, de tiszteletlenség is lehet velük szemben. Gondoljunk arra, hogy a kisgyerekes családok, az idősek lehet, hogy hamarabb szeretnének távozni, mint a „fiatalság, bolondság” részleg. Ezért az időbeosztásnál törekedjünk arra, hogy a beszédek, vetítések, tortázás, mókázás még éjfél előtt lemenjen, hogy aki addigra elfárad, haza is tudjon menni különösebb bűntudat nélkül.

A túl hosszú beszédeknek, előadásoknak is lehet hátulütője, méghozzá az, hogy unalmassá, lapossá tehetik a hangulatot. Tervezzük meg előre, hogy a társaság függvényében mi az, ami nagyjából mindenkinek belefér humor, egyhelyben ácsorgás, vagy épp megszakított beszélgetések szempontjából. Hagyjuk érvényesülni a spontán kezdeményezéseket, és ne várjuk meg, amíg mindenki billegni kezd a székén, a gyerekek pedig nyűgössé válnak.

Meghívottak listája

Ugyan az egyik legelső pont, mégis most említjük meg, hiszen a műsor, az időterv és az ültetési rend szempontjából is most válik érthetővé a gondolatmenetünkben, hogy miért fontos átgondolni, kiket hívunk meg. Gondoljuk át, hogy mi az a végső létszám, mai még belefér számunkra anyagilag, infrastruktúrában, és persze a kapcsolatok milyensége szempontjából.

Ezer éve nem látott barátok, akikről alig tudunk valamit talán nem a legideálisabb meghívottak. Illik mindenkivel beszélgetni egy kicsit az este folyamán, ha 300 főre terveztünk, ez szinte lehetetlen, ezért itt figyeljünk oda jobban az üdvözlőkártyák, vagy épp a beszédek elkészítése során a távolabbi ismerősök köszöntésére is, máskülönben könnyen kívülállónak érezhetik magukat.

Ha nem szeretnénk, hogy a létszám váratlanul alakuljon, mellékeljetek a meghívó hátulján egy listát a meghívottak neveivel, tisztázzátok előre, hogy jöhet-e plusz egy, plusz két fő, vagy finoman utaljatok arra, hogy a „téged és családodat” a szűk családra vonatkozik.

Felmerült benned egy-két kérdés? Érdekel, mi mindent tapasztalunk a munkánk során? Keress minket és bízd a szervezés nehézségeit egy sokat látott, strapabíró csapatra!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eskuvoicm.blog.hu/api/trackback/id/tr9716180636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása